Technikai sportok szerelmesei a gyermekekért!
Ismét egy nemes cél, egy segítő szándék az, ami miatt Devecserben idén is felkavarjuk a port az utcákon, és benzintől mámorossá válik a tanítási szünet utolsó hétvégéje. 2022.08.28-án a helyi általános iskola tanulói számára, a Devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola AMI Szülői szervezet, és Számítástechnikai Oktatásért – Tehetségek Támogatásáért Közhasznú Alapítványon keresztül, a jótékonysági élményautóztatásból befolyt összegből szeretnénk támogatást nyújtani. Felhívásunkra nagyon sokan megmozdultak, és szépszámmal jelentkeztek is autósok, quadosok és off-road autósok, akiknek támogatóink mellett nagyon hálásak is vagyunk, viszont most szeretnénk bemutatni a Szülői szervezetet és megmutatni azt, hogy hova fog kerülni a támogatás és milyen célokat tűztek ki maguk elé a jövőt illetően, ezért Nyoma Mónikát kérdeztem, az AMI Szülői szervezet vezetőjét, aki már csapatával sokat tett a gyermekek és az iskola érdekében is.
Mikor és hogyan csatlakozott a szervezet munkájába?
2018 októberèben kaptam a felkérést, hogy elvállalnám-e a Szülői szervezet vezetését. Elődöm, Kurdiné Bernadett keresett meg, mert ő már más munkakört tölt be az iskola életében. Félve vállaltam el mivel nem tudtam, illetve nem voltam ilyen helyzetben, hogy mivel jár ez a tisztség betöltése. Most már tudom, nagy megtiszteltetés ez számomra, hogy betekintést kapok közelebbről az iskola életébe, és segítséget nyújthatok a devecseri kisdiákok és szülei számára, illetve iskolánk összes dolgozójának szívesen segítek bármiben ha szükséges.
Milyen kihívásokkal jár a vezetői szerep?
Kihívásokkal szemben kell néznem, mikor vállalkozókat keresek fel támogatást kérni, mivel ezzel tudjuk fenntartani magunkat. Jótékonysági bál megszervezése és lebonyolítása mind az én feladatom, persze kapok segítséget az iskola dolgozóitól is. Kisebb-nagyobb sikerrel járok a vállalkozóknál ,van ahol kapok segítséget is amit nagyon köszönök, de van ahol elutasítanak. Jótékonysági báljaink jól sikerülnek, szoktunk kapni szuper tombola felajánlásokat különböző helyekről aminek nagyon örülünk. A kialakult vírus helyzet miatt sajnos 2 éve nem tudtunk bált tartani. Így előtte lévő időkből összegyűjtött pénzből gazdálkodtunk, ami mostanra elfogyott. Nagy lehetőség a mostani felajánlás amit önöktől kapunk és hálásak vagyunk érte.
Milyen helyzetben van az iskola, és mi az amiben segíteni tudják a munkát, a diákok életét?
Iskolánk helyzete körülményekhez képest jó, de tudni kell, hogy sok hátrányos helyzetű gyermek jár ide, akik minden segítséget megkapnak a pedagógusoktól, és az iskola összes dolgozójától. Részt vállalunk mi is a szervezettel bármi probléma merül fel, és szívesen segítünk. Volt olyan kisdiák akinek sajnos nem tudtak szülei téli cipőt venni, így a szülői szervezet vásárolt neki.
Évente 2x papírgyűjtést szervez az iskola, amiben versenyt hirdetnek osztály szinten, alsó és felső tagozaton. Az első 3 helyezett osztály diákjait a szervezet megajándékozza, ami mindig nagy sikert arat. Gyermeknapon mind a 15 osztály tanulóit meglepjük kis ajándékkal. 2019-ben a Petőfi téri kis iskola udvar felújításában illetve játékok korszerűsítésében is részt tudtunk vállalni. Így már egy szebb udvar és játékok várták a kis diákjainkat.
Milyen a kapcsolat az alapítvánnyal?
Kapcsolatom az alapítvánnyal nagyon jó, napi szinten tartjuk a kapcsolatot, szintúgy az iskolával és a szülőkkel. Bárkinek problémája akad, nagyon szívesen segítek, akár egy nyomtatvány kitöltésében is. Sok szülő keres meg kéréssel, ilyenkor tolmácsolom igazgató úr felé és próbálunk közösen megoldást találni. Szerintem csak így tudunk együtt dolgozni jól, ha egy a célunk. Próbálom munkámat legjobb tudásom szerint végezni.
Mik a tervek a jövőt illetően, és mire szeretnék fordítani az élményautóztatásból befolyó támogatást?
Jövőbeli terveink rászoruló gyermekek segítése, versenyeken elért eredmények díjazása. Gyermeknapi ajándékok, akár egy egésznapos rendezvény lebonyolítása az iskola tanulói számára.
Köszönöm szépen a válaszokat, jó helyre fog kerülni a támogatás ismét!
Köszönöm a segítséget a Szülői Szervezet illetve az iskola nevében.
Tehát várunk mindenkit nagy szeretettel! Támogasd Te is a kisdiákokat! Hadd zárjam soraim Gárdonyi Géza ideillő idézetével:
„Légy az, kiből árad a nyugalom.
Légy az, kire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet.
S menj oda, hol fázik a szeretet.”
Légy az, kire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet.
S menj oda, hol fázik a szeretet.”
Kiss János
ARS Elnök
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.