Eseménydús hétvége

A hétvégén négy párosunk az écsi Rába-Ringen, egy csapatunk pedig Kiskunlacházán, FRT edzésen mérette meg magát. Az időjárás most sem volt túl kegyes a srácokhoz, és mindenkinek akadt megoldani valója a futamokon.

Elsőként  jöjjön  a  Ringen  résztvevő  Ungvári Péter-Ünnep András  páros akik BMW  E30-cal  álltak  rajthoz. A mostani versenybe  murvás átvezetőt is  tettek a szervezők-M&B Team– így    érdekes jelenetek alakultak  ki a felázott, felfelé teljesítendő szakaszon.  Peti elmondása alapján a verseny kezdetén már akadt gondjuk, hisz motorjuk vezérlése megmakacsolta magát és úgy döntött, nem forgott négyezer fölé.  Az elektromos gondok ellenére  Petiék az utolsó kör rajtjában az abszolút első helyen álltak, ám egy féltengely törés miatt feladni kényszerültek a küzdelmet. A jó hangulat nem hagyta el a párost, és az utánuk következő csapatoknak szurkoltak a pálya széléről.

Radics Gábor- Radics Evelin a VW Golf MK 5 2.0 PdTdi 4 Motionnal szintén Écsen álltak rajthoz. A múltkori váltóproblémájuk megoldódott az apa-lánya párosnak. Gabi arról tájékoztatott, hogy az első kört elrontotta, így „csak” RS kategória 3. hely, és MS kategória első helyére hozták be a kormost már az elején!

Szerencsére Gabiék különösebb gond nélkül teljesítették a versenyt. Abszolút időeredményük /0:21:27,3/ a harmadik helyre volt elegendő, de a mini (MS-5) és rally sprint (RS-6) kategóriában első helyen végeztek! 

A Nyúl Ferenc-Koszorús Attila párosnak ismét kalandosra sikerült a futam.  Feri bizakodva várta a versenyt, hisz az előző eseményeken előjött hibák ki lettek küszöbölve, és a futómű fejlesztése is megtörtént.  Volt egy megforgásuk, ahol vesztettek pár másodpercet, majd a dupla karburátor egyike is rakoncátlankodott. Emiatt a második körben sokat bennhagyott a pályán.

Karburátor javítás közben észleltek még egy problémát, mégpedig a gázbovden szakadás előtt állt. Ezt is orvosolták és különböző akrobata mutatványokkal felérő pózokban fértek hozzá, de kicserélték a gyengélkedő huzalt.

A karburátor dugulás miatt közel egy perccel több idővel tudtak lejönni a szakaszról, de ennek ellenére abszolút idejük (0:23:47,6) a 20. helyre hozta be őket, és RS-3 kategória 10. helyén végeztek. Technikai problémákkal tűzdelve ugyan de teljesítették a versenyt.

Szantbauer Miklós- Bikádi Balázs párosa, Lada Szamarával állt rajthoz szintén az écsi pályán. Mikiék főként féktelenül száguldoztak, hisz az egyik gumi fékcsövük elszállt, majd a fékerő elosztó makacsolta meg magát.

Aki ismeri a srácokat azt tudja, hogy Balázs is mindig jó kedvű, és a fenti képen szakállat viselő Miki is nagy kópé! Biztos vagyok benne, hogy a problémák ellenére is vidáman telt a napjuk, és a társaságukban tartózkodó csapattársaknak is.

Az abszolút 38. helyen végeztek 0:28:11,6 idővel, ami RS-2 kategória 5. hely és RS-fwd kupa 4. helyre volt elegendő. Viszont a közönségszavazás alapján a kupás 3. helyet nyerték el a Szamarával! Ezúton köszönnek minden szavazatot!

Szabó Ákos a kiskunlacházai edzésről számolt be nekünk :

Edzés volt, és ezért is mentünk. Nem éreztük elég stabilnak az autót ahhoz, hogy versenyen induljunk vele. Pár dolgot újra csináltunk az előző autózásunk óta, és most már megnyugodtunk, hogy az autó stabil lett, és sok km-t tudtunk megtenni 4 óra alatt.

Játszós gumikkal voltunk ugyan, ami miatt kicsit csúszkáltunk néhol, de azért feszegettük az autó határait ebben a formában. Sokat tanultunk.

 

Gratulálunk mindenkinek, és jó felkészülést kívánok a következő versenyre!

Fotókért köszönet: Szijártó Imrének, Róka sportvideónak, Rallysta oldalnak, Tóth Péternek, és Leitner Szabinának!

Kiss János ARS Elnök

 

About K.J. 26 Articles
"Az autó, mint az ember, változik, öregszik, megújul, de belül mindig ugyanaz marad aminek, akinek megteremtették. Egy csodálatos szerkezet, apró alkatrészek halmaza, egyik a másik nélkül egy darab az egészből, élettelen fém, gumi, műanyag. De egyben, összekapcsolódva egymással mozgásba lendül, életre kel, lélegzik, csendesen duruzsol, vagy ha kell, mérgesen üvölt. Szeli a kilométereket, társa az embernek, része az életnek, az élet oltalmazója, vagy épp kioltója. Egy gép, akinek lelke van."

Be the first to comment

Leave a Reply